Bejelentés


drhajnalattila Jó egészséget!





Visszatekintve

20 év egy vállalkozás életében is igen nagy idő. De arra mindenesetre sarkall,hogy  visszatekintsek, kérdések fogalmazódjanak meg bennem, hogy érdemes volt,mi volt nehéz, hogyan tovább?

Különösen igaz ez akkor ,ha a fél országban nem követte a mai napig sem  senki a példámat. Miért, senki nem látja érdemesnek? Tényleg nehéz, túl egyedi a gondolat?
Akkor amikor az egészségügyi vállalkozásomat megpróbáltam létrehozni, nem volt semmilyen példa rá Magyarországon.  Maga a gondolat jóval előbb megfogalmazódott bennem.
A gondolatot az táplálta, hogy a magyar egészségügy jóval hátrább kullogott a nyugati egészségügytől . Az akkori hatalom ezt leplezte, és az orvosoknak sem volt szabad megmondani pl., hogy  ez a betegség nyugaton gyógyítható. Mindenütt azt éreztem, az egész egészségügy hazugságra  épül. Úgy gondoltam, hogy a fejlődés csak nyugatról jöhet, és nem lehet más út. Kimentem 1983 ban Nyugat-Németországba, azzal a célzattal, hogy mit lehetne onnan behozni az én tudásomnak megfelelően. Akkor láttam, hogy milyen egy kisebb nőgyógyászati-sebészeti összeállás, mely működik. Ennek szellemében lehetőségem volt egy hasonló építmény létrehozásához, amelyet 1987-ben kezdtem terveztetni, majd építtetni. Nem szabad elfelejteni ,hogy akkor még szocialista gondolkodás volt. Nyilván nem lehetett az építkezést úgy kezdeni, hogy eü. létesítményt  csinálok. 1993-ban úgy gondoltam, hogy nevet lehet adni az építménynek és beadtam az engedélykérelmet, annak ellenére ,hogy elvi támogatást sehonnan nem kaptam. Ha szabad azt mondani, nem látott benne senki semmi jót. Maga az engedélyező hatóság sem tudott vele mit kezdeni, az engedélyt megadta.  A sok kétkedő ellenére megnyitottam. Még a szakma sem nézte jó szemmel azokat a reformlépéseket , amelyeket megtettem.  A többség azt hitte belebukom, a másik része ellenségesen nézte.  A szakma két komolyabb támadással próbálta gáncsolni. Mikor már megjelentek a minimum feltételek, a szakmai hatalom birtokosai követtek el mindent, hogy ez a példa ne legyen követendő.
Voltak nálam kollégák,  Szombathelyről, Sopronból, Pécsről, Debrecenből  stb, de még a mai napig nem tudták megvalósítani álmaikat, és nem pénzkérdés miatt.
Beszélgettem igen sok kollégával, legtöbbjük a nem merem szót használta. Elgondolkodtam, vajon miért? Nem mer, mert nem látja az előnyeit vagy nem tud kiszakadni a mindennapi gondok mögül? Sokan azt mondták, nagyon nagy a felelősséged  és itt az osztályon is a felelősséggel járó stresszt  sem tudjuk könnyen elviselni. Minek kockáztassak, ha idebent is meg tudom csinálni „felelősség” nélkül.
Bennem ez sohasem merült fel, én mindig azt tartottam, nincs kétféle felelősség, egy magán és egy állami. Nekem jó iskolám volt. Ma már hihetetlen, de én 5 éves orvos voltam – nem öt éves szakorvos, hanem egy -mikor  itt Nyíregyházán az ország második legnagyobb forgalmú szülészeti-nőgyógyászati osztályán ügyeletvezető voltam. Az egész megyéből minden kényes dolog ide jött és nem volt felettem idősebb, tapasztaltabb orvos. Akkor még szombaton bementünk és hétfőn délutánig dolgoztunk.
Egyet nem lehetett és nem lehet csinálni , nem lehet két helyen egyszerre lenni.
Meggyőződésem, hogy a 20 év alatt nem volt szakmai tévedés, nem volt szakmai hiba, ami annak is köszönhető, hogy itt az orvosoknak nem kell egyszerre két helyen lenni. Nem megy be szülést vezetni, még elvben sem  a kórházba, ha itt dolgozik, hanem csak arra koncentrál , hogy itt mindent megtegyen a beteg érdekében.
Megérte? Meg. Főleg úgy ,hogy van folytatás, a lányom személyében, aki szintén szülész-nőgyógyász. Elértem célomat? Részben, mert középiskolás  koromban volt a városban két olyan orvos akit mindenki ismert, tisztelt és mindig azt mondtam magamban, ilyen orvosnak lenni jó.
Részben , mert én mindig úgy gondoltam, hogy nem szabad rabszolga módon dolgozni. Bántott, ma is bánt amikor azt hallom az állami osztályvezetőktől: a klinikámon, az osztályomon, az orvosaim. Nem a szó bántja a fülemet hanem az a tény , hogy így is gondolják, így alkalmazzák. A reform akkor lesz mikor az orvosok azt mondják : osztályunkon, kollégáink,mikor övék lesz a tulajdon és a felelősség is .Ez a vállalkozás pici  lépés  ezen reform felé. Sajnos ma már látszik, hogy a magánintézetek nem orvosok kezébe  kerülnek- egy másfajta rabszolgaság jut az orvosoknak.
Ha már nem is én,de remélem a lányom  fejleszti az intézetet - a lehetőséget biztosítottam - a szellemiséget megőrzi,  viszi tovább.
Gyógyítom tovább a betegeket,- nem tudom elképzelni,hogy míg úgy érzem  tudom csinálni, míg örömet lelek benne és a betegek hasznára vagyok, becsukjam a rendelőmet.
Bízva abban, hogy továbbra is ilyen eredményes lesz az intézet várom, várjuk a hozzánk fordulókat!
2013 05.31.
Dr. Hajnal Attila